2012. szeptember 16., vasárnap

10. Bejegyzés: Az Anime világ egy rövid bemutatása

Az Anime világ


A következő bejegyzés, bár hosszúságát tekintve nevezzük inkább esszének, előterjesztésre fog kerülni egy angol internetes újság lapjain általam, de mivel ott limitált a terjedelem, itt meg nem, ezért nem is fogom vissza magam és ezen írás (megcsonkítva majd persze) adja majd az alapját a fordításnak.

A következő cikk továbbá nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit is meggyőzzek, vagy győzködjek. Puszta tényeket, leírásokat közlök, melyek az átlagos emberek figyelmét nemcsak, hogy elkerülik, de még a perifériába sem jutnak. Ha nem érdekel a téma, akkor olvass mást, ha pedig nem szereted az Animéket, és még csak nem is érdekelnek, akkor is olvashatsz pár remek történet összefoglalót, és azt, hogy ennek az iparnak milyen hatása van a világra. Mert bizony van, nem is kicsi …

No tehát… Kezdjük!

Animék…

A Japán Anime ipar egy gigászi óriás. Sokan, kik nem tudják, mi is ez, azok azt hihetik, hogy “mesék”, (igazából nem szívesen találkoznék Anime-n nevelt gyerekkel :)), vagy túl erőszakosak (ez csak egy részére igaz, roppant nagy része teljesen ártatlan, ám gyerekeknek mégsem való, hisz ahhoz meg túl bonyolultak és összetettek).
A megcélzott korosztály a 13-tól indul, (ennél alacsonyabban ugyan lehet nézni ártalmatlan sorozatokat, de a serdülő gyerek nem sok mindent fog érteni belőle), felső korosztály pedig nincs, mindenki találhat kedvére valót, hangulatához illőt.

Kinek való az Anime?
Elsősorban azoknak, akik vágynak valami összetettre, ami emlékezetes marad egy életre. Aki szeretne látni jól összerakott történeteket tele trükkös és kiszámíthatatlan csavarokkal, remekül kidolgozott, már-már etalon karaktereket, könnyekre fakasztó drámai, vagy adrenalin pumpáló harci jeleneteket, akkor azok most a lehető legmegfelelőbb irományt olvassák. Aki már ismeri ezt a világot, azok számára ez nem újdonság.

Manapság az üzlet és a minél nagyobb profit termelésének folyamatát megannyi manifesztációban láthatjuk viszont. Ezen a téren manapság leginkább a filmek és játékok világában robbantanak atombombákat. Általában az alapelgondolás sokkal jobb annál, ami végül a vászonra vagy a gépekre kerül, de miért van elrontva?
Nagyon egyszerű: az eladhatóság miatt, hiszen ma már a filmek és játékok nem művészetek, hanem üzletek, melyeknek minél nagyobb profitot kell termelniük (Most nem megyek bele abba, hogy számtalan adaptáció, remake, vagy új történet mennyire semmitmondó, egyszerű popcorn mozivá fajul, a játékok agyatlanná. Természetesen mindezek mellett mindig tisztelet a kivételnek, mert szerencsére még ilyen is akad jócskán.)
Itt jön képbe a fentebb említett Anime világ, ami teljességgel mentes mindenféle profittermeléshez szükséges lebutítástól, és ennek ellenére még mindig kitermeli a maga csillagászati összegeit. Hogy miért? Rém egyszerű: Először is egy Anime előállítási költsége jóval alacsonyabb, mint egy filmé (bár nem egy olyan sorozat létezik, ami akár három-négy középkategóriás film költségvetésével egyezik meg). Másrészt az ábrázolási lehetőségek határtalanok: míg egy filmben a szupererő, mágia, robotok, cyborgok ábrázolása mindig kényes, egy Anime-ben ez szinte természetes velejáró. Persze nem minden hemzseg ezektől, van ami teljesen hétköznapi, hisz vannak még ebben a világban is szappanoperák :) Harmadrészt egy Anime sorozat már szinte az elkészítés pillanatában sikeressé válik, a kérdés általában az, hogy mennyi rajongót szed össze és meddig marad fent. Sok sorozat felvillan, eltűnik, de megint csak sok más felvillan és ragyog akár hosszú évekig is (Lásd Berserk, Gundam, Death Note, K-ON, Bleach, és rengeteg más).


Ezen világot összetettségük alapján talán három szintre lehet bontani: kezdő, haladó és profi.

A kezdő Animék kezdőknek valók, akik most ismerkednek ezen világgal. Ezek felépítése egyszerű, könnyen érthető, pörgősek, lebilincselőek, és haladók és profik is találhatnak benne élvezni valót.

A haladó Animék már komolyabb mondanivalókat, esetenként sokkal agresszívabb ábrázolásmódot tárnak szemeink elé. A tabu témája beszűkül, egyre inkább olyan dolgok kerülnek vászonra, melyekről beszélni se szeretünk. Ezzel együtt a pörgés, sodrás, izgalom megmarad, bár egyre gyakoribbak a hosszas beszélgetések, monológok, melyek az ide elért emberek számára éppolyan izgalmakat rejtenek mint a hatalmas csaták. Ide el kell jutni, melyhez körülbelül húsz harminc kezdő sorozat megtekintése ajánlott.

A profi Animék pedig már csak profik számára érthetőek, olyan emberrel még nem találkoztam, aki épp ismerkedik az Anime világgal és megértett volna elsőre egy ebbe a kategóriába tartozó sorozatot. Itt már sokszor semmiféle harci jelenet nincs, csak nyakatekert, mégis gyönyörű ábrázolásmód, padlóra küldő beszélgetések, filozófia, vallási témák, emberi értékek, szerelem, sok minden terítékre kerül és olyan képet kaphatunk ezekről, hogy egy hétig egy irányba szaladunk. Persze nem minden esetben van így, van sok olyan profi kategóriába tartozó Anime, ami tele van harcokkal, ez minden esetben az adott sorozattól vagy a témától függ.

Négy típusban kerülnek sugárzásra: Series, (avagy sorozat), OVA (Original Video Animation), ONA (Original Net Animation), és Movie (egy-egy hosszabb rész, vagyis film).

Egy Anime esetén, éppúgy, mint filmek esetén, egy film/vagy sorozat a következő elemekből épül fel:
  • Történet
  • Történetvezetés (a kettő nagyon nem ugyanaz, nem mindegy, hogy a jó sztorit hogyan viszed el a végkifejletig. Hiába jó a sztori, ha egy fekete lyukban landol.)
  • Karakteretek
  • Zenék
  • Látványvilág
  • Hatások

Ezen hat pont közül egy Animék egyetlen dologban támadhatóak: a látványvilágban. Itt nincsenek romba dőlő városok (pontosabban vannak, de nem olyan „szép”, ahogy összecsuklik és a röhögő statiszták menekülnek), nincsenek látványos űrcsaták (pár sorozatban, pl. Gundam 00 és Macross, azért akad pár állkapocs csattogtató), nincsenek 3D-es effektek (kell egyáltalán?), valamint nincsen sok millió dolláros, másnapra elfeledett komputeranimáció (bár egyre szaporodnak a CGI-s sorozatok, melyekben ezt is egyre inkább megcáfoljuk).

Történet és történetvezetés: Aki látott már Animét, az tudja, hogy történetben kiemelkedőek. Ha szeretnénk egy Outline-t (ami a történetek gerincét adja, ezek alapján készülnek a könyvek, forgatókönyvek) készíteni egyről, akkor hamar azon kapjuk magunkat, hogy egy rendkívül összetett, gondosan felépített, igényes egységet kapunk. Ezt ezután a stúdiók elkezdik megrajzolni (természetesen komoly számítógépekkel, ma már nincs kézzel rajzolt Anime), hangeffektekkel megtölteni, mesteri zeneszerzőkkel és zenészekkel elkészíteni a zenéket, remek szinkronhangokkal kiegészíteni, és máris mehet a sugárzás. Anime TV, Japán, néhány nevesebb sorozat nézettebb, mint a fő hírcsatornájuk :) Amint a sugárzás megtörténik, néhány napra rá készülnek a feliratok, hogy más országokban is értsék, természetesen angolul, majd máris berobbannak a világ Anime csatornáira, és pillanatok alatt terjed a dolog.
Na de a történet és annak vezetése. Lássunk néhány példát, a következő „rövid listát” az elmúlt öt évben látott sorozatok alapján készítettem (természetesen csak azokat említem, amik legalább 6/10-es szubjektív értékelést értek el nálam), kiírva a sorozat hosszúságát, hány évad, hány rész, és melyik csoportnak való. Megyünk ABC sorrendben.

Air 7/10 (13 rész) Kezdőknek

Történet egy kislányról, aki valamiben nagyon, de nagyon különleges …
Egy vándor bábjátékos, egy fiatal srác, éhesen érkezik a történet helyszínéül szolgáló városba, ahol nyomban belebotlik ebbe a szemlátomást 15 évesnek tűnő, meglehetősen ügyefogyott gyerekbe. Később a lány meginvitálja a srácot a házukba, ahol az anyja fogadja, aki időnként szeret az üveg aljára nézni. A nő elmeséli a kislányról az igazságot, miszerint ő egy úgynevezett angyal, aki akarva akaratlanul magába gyűjti az emberek lelki fájdalmait, de mivel ez fokozódik, így idő előtt el kell fordulnia mindenkitől különben meghal, ebből következően nincs egyetlen barátja sem. Ám ezt a srácot olyannyira megkedveli, hogy nem érdekli, mi történik vele, akár bele is halna, csak hogy barátok maradhassanak. A srác végül ő maga fordul el a gyerektől, ám ekkor már késő… A lány állapota egyre romlik…

Roppant gyönyörű jelenetek, imádni való főszereplő, női nézők egész biztosan telesírnak ezen egy-két zsebkendőt …

Avatar: The Last Airbender 9/10 (3x21 rész) Kezdőknek

M Night Shayamalan gyalázatot követett el azzal, hogy ezt az ötmilliós rajongótáborral rendelkező remekbe szabott sorozatot „megfilmesítette”. Legalábbis ezt akarta, nagyon nem jött össze. Ez az Anime a tipikus példája annak, hogy vannak dolgok, amik ebben a formában fantasztikusak és örökké szerethetőek, de filmben borzalmasak. Aang, Kitara, Sokka, Zuko karakterei szinkronhangostul kiemelkedően jók, remekül fejlődnek a sorozat során, a filmben meg nevenincs, teljesen amatőr színészek próbálják megközelíteni ezeket. Borzalmas.
Mivel a filmre a továbbiakban kár vesztegetni egyetlen szót is, ezért beszéljünk a sorozatról, ami igen jó.
Adott egy világ, melyben ún. föld, víz, levegő, és földidéző népek élnek békében egymással, és közülük időszakonként egy Avatar születik, aki képes mind a négy elem mozgatására, és megtartja a világ egyensúlyát. Ám a tűzidéző nép és a Firelord nem ért egyet a békével, és inváziót indít az egész világ ellen. Az Avatar, aki ekkor még gyerek, nyomtalanul eltűnik …
Száz évvel később egy eszkimók módjára élő, valójában vízidéző nép testvérpárosa, Kitara és Sokka talál rá, a jégbe fagyva, mellette az „állatkájával”, egy hatalmas, kihaltnak hitt lénnyel.
Kitara és Sokka hazaviszi őt, és a falu bölcsei rájönnek, ki is ez a felolvadt gyerek. Kitara és Sokka végül Aang segítségével nekivág egy hatalmas kalandnak, melyben a gyereknek tanárt kell találnia ahhoz, hogy elsajátítsa a három másik elem idézését, majd felvegye a harcot a tűznép urával, de ez nem olyan könnyű ám …
Fantasztikus és nagyon de nagyon ötletes csatajelenetek mind harcművészet ábrázolásával, mind az elemekkel való csatározásokkal, kiváló humor, hangulat, imádni való karakterek, városok ostroma, menekülések, szerelem, árulás, ebben minden benne van. Három évad, összesen 63 rész, aki nekikezd, sohasem fogja megbánni. És aki a végére ér, meglátja, hogy a fent említett ember miféle gyalázatot követett el …
Kiemelkedő karakterek: Aang, Kitara, Sokka, Toph, Zuko, Iroh, Azula, Mei, Tylee, tehát majdnem mindenki.


Berserk 9/10 (25 rész) Haladóknak

Na ez a sorozat az Anime világ kiemelkedő gyöngyszeme. Régen nekikezdtem, de a régies grafika (1997-1998) nem tetszett, így hanyagoltam, majd többek unszolására rávettem magam … és 9/10 lett a vége.
Adott egy középkori világ, melyben egy Guts nevű, hatalmas pallost lóbáló fickó egyre nagyobb hírnévre tesz szert azzal, hogy ott vágja ketté az ellenfeleit, ahol a legvastagabbak. Ez idő tájt egy zsoldoscsapat, élükön Griffith-el és szárnysegédjével, a női Casca-val igyekszik minél nagyobb hírnévre szert tenni. Griffith emberei megtámadják Guts-ot, aki szétcsapja őket, de magával Griffith-el nem tud mit kezdeni. Griffith beveszi a csapatába, majd nekikezdenek egy hosszú hadjáratnak …
Ez eddig úgy néz ki, mint egy egyszerű középkori történet, de mivel ez Anime, a meglepik csak ekkor jönnek.
Egy várostrom során Griffith bandájának sok tagját lemészárolja egy halhatatlannak hitt harcos, akivel Guts és Griffith felveszik a harcot … míg át nem változik azzá, ami valójában: egy borzalmas erejű démonná. Gyorsan elnáspángolja őket, ám ekkor Griffith nyakában meglátja a piros, tojás alakú követ, majd néhány megjegyzést téve elviharzik a helyszínről.
Guts nem érti, mi folyik itt. A hadjáratok tovább folytatódnak, a csapat egyre nagyobb sikereket ér el, Guts, Griffith és Casca karakterei közben etalonná válnak a nézőben, és a sorozat elérkezik arra a pontra, egy várostromnál, ami után minden a feje tetejére áll … És így megy tovább tele meglepetésekkel. A végére pedig, mely elég megrázóra sikeredett, nem azt mondom, hogy csattanót kapunk, hanem ez már inkább durranó … Alapmű, kezdőknek, haladóknak egyaránt.


Black Lagoon 7/10 (2x12 rész) Kezdőknek

Erről sokat nem tudok írni, rendkívül egyszerű alaptörténet, mely csak realitásokra alapoz. Adott egy Black Lagoon nevű motoros jacht, melyen három zsoldos teljesít kisebb nagyobb bérgyilkosságokat, rablásokat, majd egy negyedik taggal bővülnek, egy irodista sráccal, aki egyre tökösebb lesz. Revy, a fegyverspecialista csaj sokak kedvence, mind szinkronhang, megjelenés, stílus, viselkedés szempontjából … Maffia, bérgyilkosság, lövöldözés, semmi nehéz, semmi filozófia, csak akció a bűnözők világában …








Blood+ 7/10 (50 rész) Haladóknak

Na ez is egy igen komoly sorozat, és bár nekem nem a személyes kedvencem, nem mondhatom azt, hogy rossz lenne.
Saya, egy hétköznapi iskolás lány, éli a mindennapi életét, mígnem egy este, az iskolában valamiféle szörnyeteg támad rá egy ismerősére. Saya retteg, nem tudja, mi van, mígnem egy férfi, Hagi néven mutatkozik be, hátán egy hatalmas cselló tokjával, kivesz belőle egy speciális kardot és a rettegő lány kezébe adja, mondván: „Saya, ébredj!”.
Mint kiderül, a lány egyfajta vámpír, akinek olyan különleges vére van, hogy ha azzal megsebzi az elfajzottaknak nevezett lényeket, akkor azok azonnal kristályokra esnek. A sorozat a mai napokban játszódik, ám Sayanak a vietnami háborúból is vannak emlékei, holott csak tizenhat éves. A néző azt hinné, hogy örök életű, vagy halhatatlan, de téved :)
Saya és Hagi párosa felveszi a harcot ezekkel az elfajzottakkal, melyek egyre nagyobb számban jelennek meg és a háttérben megint csak vannak olyan emberek, vámpírok, akik készülnek valami nagyszabásúra …
Saya pedig nem egyke: van egy testvére, csak Diva-nak nevezik, hiszen remekül énekel. Ám a tesó nem egészen ért egyet azzal, hogy Saya csak úgy lemészárolja az elfajzottakat, így egy kacifántos, szövevényes csatározássorozatnak lehetünk tanúi, melyben vámpírok, vérfarkasok, speciális kommandósok, titkosszolgálat is benne van, remek zenei aláfestéssel és történettel, gyönyörű drámával és jelenetekkel, sok sok harccal.
A sorozat mellett van egy önálló epizód is, mely csak egy kis szeletet emel ki a hatalmas kavarodásból. Ennek címe Blood: The Last Vampire, melyből 2009-ben filmet is készítettek. Természetesen a film itt sem lett jobb, sőt …
Kiemelkedő karakter: Saya

Claymore 9/10 (26 rész) Haladóknak

Az Anime világban a természetfeletti és szuper erő gyakori jelenség, így ennél a sorozatnál is. Ez egy Dark-Fantasy történet, melyben falvakban lakó emberek válnak áldozatává kegyetlen gyilkosságoknak, melyeket emberalakba bújt démonok, Yoma-k, visznek véghez. Senki nem tudja, ki az, aki nem ember …
Nem így a Claymore nevű szervezet, melynek soraiban csak és kizárólag nők vannak, és megvan az a képességük, hogy látják, ki a Yoma … de persze azért, mert részben ők maguk is azok. Ezüst szemű boszorkáknak nevezik még őket, ezüst színű köpeny, páncélzat, és egy hatalmas kard a fegyverük. Mindegyiküknek van neve, és száma, minél alacsonyabb a szám, annál erősebb az adott Claymore, tehát legerősebb az 1-es, leggyengébb 47-es. A rettegő falusiak tehát felkérik a szervezetet, ami pedig kiküldi ezeket a nőket hogy tisztítsák meg a várost.
Egy Clare nevű Claymore-ral kezdődik a történet, aki néhány kis falu megtisztítása után többedmagával indul küldetésre, melyben az ellenféllel valami nagyon nem stimmel. A hölgyek, mivel ők maguk is démonok részben, ezt a démoni erőt szabadon tudják engedni, melynek következtében akár az egész testük eltorzulhat, de sokkal erősebbek lesznek, ám egy bizonyos pont után a visszaváltozás már nem lehetséges.
Clare és barátai kiderítik, hogy a háttérben olyan erők mozgolódnak, amiktől még a Claymore-ok is félnek és kezdetét veszi egy elég kacifántos kaland, melyben úgy hullanak a szereplők, mint éjjel a hullócsillagok. Látványos és brutális csaták, fantasztikus karakterek, teljesen egyedi szörnyetegek és lények („Valami kolosszális közeledik” Clare), jó zene, és egyre gyorsuló történet.
Kiemelkedő karakterek: Clare, Teresa, Ophelia, Priscilla

Code Geass 7/10 (két évad, 2x25 rész) Haladóknak

A Code Geass a sugárzásakor minden Anime toplistát vezetett, nem véletlenül. Mivel a története különösen összetett, így csak az alapjelenetet írom le, melyből könnyen ki lehet következtetni miféle kulimász kerekedik.
Kicsit a jövőben járunk, ahol Japánt megszállták, csak Area 11-nek nevezik és a lakosait pedig egyszerűen 11-eseknek. Ez egyfajta lenéző jelző, a megszálló Brit birodalom fenntartja az elnyomást. Ám vannak lázadók, akik elkeseredetten igyekeznek területeiket visszaszerezni és egy a csiki-csuki harc megy már egy ideje.
Mígnem, egy nemesi származású srác, Lelouch, egy lánytól kap valami különleges képességet: mégpedig azt, hogy a bal szemével ún szuggerálást hajthat végre valakin, de egy emberen csak egyszer. Ezzel pedig akármit megparancsolhat akár több embernek is egyszerre, még az öngyilkosságot is, de csak közvetlenül működik, például kamerán keresztül nem. Nos Lelouch álcázza magát egy ún. Zero fantomhősnek, és a lázadás élére áll, miközben hétköznapjaiban senki nem tudja róla, hogy ő ki. A lázadás persze egyre nagyobb lesz, melyet látványos harcok öveznek végig a sorozatban, olyan hipercsavarokkal a történetben, hogy ez még gyakorlott Anime-seknek is a padlóra löki az állkapcsát.

Cowboy Bebop 6/10 Haladóknak

Ezen sorozat szintén hatalmas világsikernek örvend a mai napig. Pletykák szerint filmet is akartak belőle készíteni, főszerepben Keanu Reeves-szel, de nem tudom, hogy áll most a projekt. A történet egy űrhajóról, a Cowboy Bebop-ról, és annak kétfős férfi fejvadász legénységéről szól, Spike Spiegel, Jet Black, majd később egy nő is hozzájuk csapódik, Faye Valantine, majd Ed, egy hacker, végül pedig Ein, a kutya. Van ebben minden, cselszövés, üldözés, poén hegyek, a karakterek nagyon jók, a zenék érdekes módon Funky, Blues, Jazz.






Death Note 10/10!!! Kezdőknek

Ezen sorozatról egy külön bejegyzést készítettem, mert megérdemli :)














Deadman Wonderland 7/10 (12 rész) Haladóknak

A jövőben járunk, ahol Tokiót egy földrengés pusztította el. Egy túlélő, neve Ganta, elvesztette emlékeit a katasztrófa előtti időkből.
Egy napon, az iskolában ülve megjelenik egy vörös ruhás alak és elképesztő brutalitással mindenkit megöl az osztályteremben. Egy túlélő van: Ganta.
Gyorsan rákenik az egész ügyet, és életfogytiglanra ítélik, melyet egy Deadman Wonderland nevű börtönben kell letöltenie, mely egyben egy vidámpark is. Ez a vidámpark egy látványosság, ahol a bűnözők időnként egymást kell, hogy aprítsák, melyet bonyolult szabályok segítenek elő, a nézők pedig mit sem tudnak arról, mi zajlik a háttérben. A hangulat fantasztikus, a Deadman Wonderland kinézete pazar, na és Shiroh, a fehér ruhás lány karaktere pedig elragadó.


Elfen Lied 9/10 (13 + egy special rész) Haladóknak

Tragédia x Tragédia = Elfen Lied. Talán ez a legjobb leírása annak, ami a nézőre vár, mikor ennek nekikezd. Ennél nem elég azt hangsúlyozni, hogy csak 18 éven felülieknek, hanem még azt is hozzá kell tenni, hogy érzelmileg instabil emberek is kerüljék, ha lehet, mert ebben a történetben nincsen boldogság, minden sötét, eltorzult, kegyetlen és véres. A nyitójelenet egy Lucy nevű mutánsról szól, egy Dicloniusról, aki egy agyi deformáció hatására extrém hatásfokú telekinetikus képességek birtokába jut, melyek láthatatlan kéz formájában elképesztő rombolást visznek véghez: embereket tépnek darabokra, ajtókat törnek be, falakat szakítanak át. Ebből következően Lucy szigorú őrizet alatt van, gúzsba kötve, megmozdulni sem tud. Ám valahogy kiszabadul és kimenekülés helyett kisétál, maga mögött hagyva tucatnyi széttépett embert. Kijutáskor egy mesterlövész sikeresen megsebzi, de nem tudja megölni, és Lucy egy értelmi fogyatékos állapotba kerül, melyben csak egy szó kimondására képes: „Nyu”. Egy fiatal párocska talál a lányra a tengerparton, akik el is nevezik Nyu-nak a lányt és befogadják. Ám nem sejtik, hogy eközben már speciális kommandósokat vetnek be a lány elfogására. Lucy éli a kis párral mindennapjait, ám néha beveri a fejét és ekkor visszajön értelmes, ám kegyetlen vérengző énje és mindenkit megöl, akit csak lát. Később egy másik Dicloniust is bevetnek ellene, miközben kiderül a szereplők szívszorító sorsa…
Könyörtelenséggel ám mégis gyönyörűséggel megáldott alkotás…
Kiemelkedő karakter: Lucy


Ergo Proxy 9/10 (23 rész) Profiknak

Sötét és elborult Cyberpunk alkotás. Adott egy apokaliptikus világ, melyben városokban élnek emberek úgynevezett autoreiv robot társaikkal. Az autoreiv-ek megfertőződhetnek egy ún cogito vírussal, mely öntudatra ébreszti őket, ekkor leselejtezésre kerülnek, vagy megszöknek. Adott egy ún Proxy nevű lény, a teremtők, melyek mérhetetlen gonoszsággal vannak megáldva. Re-L Mayar nevű nyomozónő egy bevándorló, Vincent Law nyomába ered, aki menekülni lesz kénytelen a városból, mert valami üldözi. A férfihez csatlakozik egy Pino nevű kislány, aki egy emberre megtévesztésig hasonlító autoreiv, ami öntudatra ébredt. A történet nagyon összetett, mély értelmű, igazából azt se tudom, hol kezdjem a leírást. Elsőre nem értettem teljesen, de másodszorra sikerült, és napokra kiütötte a szürkeállományomat. Itt sincs mosoly, vidámság, de gondolkodásra késztet, az biztos.
Kiemelkedő karakter: Re-L Mayar, Pino


Fate Stay Night 7/10 (24 rész) és Fate/Zero 8/10 (13+12 rész) Haladóknak
Na, ismét egy nagy sikerű sorozat, mely naponta „szedi áldozatait”, és egyre több rajongót tudhat maga mögött, főleg, hogy lesugározták a hozzá kapcsolódó Fate/Zero-t, ami óriásit durrantott. Na de most Fate Stay Night.
Időről időre, az emberek közt egy ún. szertartás veszi kezdetét, melyben hét, mágusnak nevezett ember egy másik síkról hét szolgát idéz meg, hogy elkezdjék a Szent Grál háborút, melynek lényege, hogy ezeknek a nagy erejű szolgáknak meg kell küzdeniük egymással, és a győztesé lesz a Szent Grál, mely teljesít egy kívánságot. Na ez eddig sem tűnik egyszerűnek, de még jobban bonyolódik. A Szolgák osztályokba sorolódnak, mint Saber, Archer, Caster, Berserker, Assassin, Rider, Lancer. Saber egy lovaghölgy, Lancer egy lándzsát forgató macsó férfi, Caster egy varázsló, Berserker, egy nagy, őrült lény, Assassin egy szamuráj, Rider egy láncokkal harcoló nő, Archer pedig egy bölcs, kiváló harcos. Ők a szolgák. A mesterek pedig vagy átlagos emberek, vagy kiválasztottak. A szolgák nagyon erősek, egy egy összecsapás során épületek dőlnek romba. Ha megölik a mestert, a szolga felszabadul, de ha egy mester elvesztette szolgáját, maga mellé tudhat egy másikat, és így tovább csavarják a dolgokat. A sorozat története elég jó, a karakterek csillagos ötöst érdemelnek, a harci jelenetek a zenével vegyítve pedig elképesztőek (Saber vs Assassin harcnál eltátjuk a szánkat az biztos).
A sorozatot követte a Fate/Zero, mely tíz évvel a Fate Stay Night előtt játszódik, és egy előző Szent Grál háborút mesél el; a harci jelenetek még jobbak, és ez már annyira pörgős, hogy már azt mondogattam, hogy állj már, állj már. Ugyanúgy megvannak a szolga osztályok, ám némelyik máshogy néz ki és őrültebb, mint pl. Caster, de szerintem a legjobb az Berserker lett, mind ábrázolásban, mind viselkedésben, az igazi őrült, akit ha nem irányítasz, mindenkire rátámad.
Mindkét sorozat tartogat meglepetéseket bőven, szép harci jelenetek, még szebb drámák, pazar karakterek, mesteri zenék, kiváló történetvezetés. Egyetlen negatívum, hogy a Fate/Zero sokkal jobb, mint a Fate Stay Night, és bár időrendben a Fate/Zero-t kéne nézni először, itt a másikat kell.
Kiemelkedő karakter: Saber


Full Metal Panic 6/10 (24 rész) és Full Metal Panic Fumoffu 7/10 (12 rész) Kezdőknek

Ezen sorozat is elég nagy sikernek örvend, talán Chidori és Sousuke ábrázolása miatt, mert kettejük „kapcsolatán” padlót fogunk :)
Adott egy titkos katonai szervezet, akik rájönnek, hogy egy középiskolás lány agyában érdekes katonai titkok rejteznek, melyekről ő maga sem tud. Azon indíttatásból, hogy megvédjék a lányt, osztálytársként beépítik a szervezet 16 éves katonáját, Sagara Sousuke őrmestert, aki nyolc éves korától kezdve fegyverek közt nőtt fel. Természetesen az iskolába beilleszkedés nem zökkenőmentes, míg a nagyszájú Chidori csak átlagos dolgokat pakol táskájába – mint pl. telefon, kulcstartó, plüss állatka – addig Sousuke őrmester pedig pisztolyt, kést, gránátot. És így mennek mindketten az iskolába.
Természetesen, ahogy sejtették, a lányra vadászni kezdenek, és Sousuke őrmester, valamint a mögötte álló katonai szervezet érdekes ellenfelekkel szembesül. Míg Chidorinak megtetszik a „háború mániás” srác, aki persze mit sem ért az őt körülvevő finom érzelmi szálakból, addig a srác pedig továbbra is védelmezi a lányt, melyben az is benne van, hogy pl. egy udvarló fejéhez is pisztolyt fog :)
A Full Metal Panic Fumoffu egy kiegészítő sorozat, mely csak és kizárólag a Chidori és Sousuke közti konfliktusra alapoz, és a poént helyezi előtérbe, mely legendássá nőtte ki magát az Anime világban.
Kiemelkedő karakter: Chidori és Sousuke, de csak ketten együtt :)



 Ga-rei Zero 9/10 (13 rész) Haladóknak

„Megölnéd-e azt, akit szeretsz, azért, mert szereted?”
Ezzel a mottóval kezdődik ez a sorozat, és minden rész elején ki is jelzik. Érdekesen kezdődik, ugyanis az első három rész a történet végét meséli el, majd a 4.-től kezdődik időrendben, és a végére becsatlakozik a harmadik rész folytatásába és teljesen a végére ér. Kacifántos, tudom :)
Adott egy Démonűző szervezet, melyek különféle démoni manifesztációk porrá zúzásával keresik kenyerüket, természetesen titkosan. Köztük egy szemlátomást fiatal lány, Yomi (igen csinosra rajzolták), az élharcos, hiszen ő a speciális kardja mellé még egy lényt is meg tud idézni, így harcol a feltünedező démonokkal. Később egy másik lány, Kagura is csatlakozik ehhez a szervezethez, aki eléggé gyámoltalan, de egyre erősebbé válik. Yomi és Kagura olyan barátokká válnak, hogy azt még nézni is öröm. Ám már a sorozat elején, Yomi máris ellenséges viselkedést tanúsít ezen szervezet ellen, és mivel ő a legerősebb tag, komoly hajtóvadászat indul ellene (bár megszenvednek azzal, hogy pusztán a közelébe kerüljenek), és hamar szembekerül az eddigre már szintén megerősödött barátnőjével… Gyönyörű dráma, nagyon jó harci jelenetek, és bár nem túl populáris sorozat, az én szívembe belopta magát a fenti mottó és a karakterek szembesítése miatt.
Kiemelkedő karakter: Yomi


Ghost in the Shell 9/10 Profiknak
Elérkeztünk egy kultusz Anime-hez, melynek első filmje 1995-ben látott napvilágot, és sikerét más sem reprezentálja jobban, mint a film, melyet ennek ihletéséből készítettek: A Mátrix. A Wachowski fivérek és Joel Silver ódákat zengtek erről interjúikban. Nem véletlenül. Ezen Anime-ről szintén lesz egy külön bejegyzés, mert megérdemli.









Gundam 9/10 (50 rész többször, 25 rész kétszer) Haladóknak

A Gundam univerzum nagyon öreg, az első sorozat 1979-ben indult hódító útjára, mára pedig közel tucatnyi új és újradolgozott sorozat látott napvilágot. A Gundam sorozatban a jövőben járunk, ahol emberszabású harci gépekben ülnek pilóták, és így vívják csatáikat különféle bonyolult politikai és katonai szituációkban, különféle csatatereken, űrben, földön, még víz alatt is. A Gundam világot talán két blokkra lehet bontani, a Gundam Seed előttire és utánira. Nagyon összetett és jól felépített világról beszélünk, melyek egymástól függetlenek, tehát aki az újabb Gundam sorozatokba vág bele (Gundam Seed és az utániak) nem veszt semmit, ha nem nézi meg az elődeit, pusztán a rajongás úgyis megteszi a magáét. Nem mellesleg szót kell ejteni a kiváló karakterekről, amik legendává nőtték ki magukat (Kira Yamato, Athrun Zala, Lacus Clyne, Cagalli Yuna Athla, és a többiek), valamint a talán legszebben összevágott drámai jelenetekről, melyek időnként libabőrössé varázsolják minden tagunkat, és még valami többet is csinálnak.
2007-2008-ban két 25 részes sorozatot sugároztak, Gundam 00 1. és 2. évad, mely kronológiailag a legelső Gundam, bemutatja hogyan robbantak be a köztudatba ezek a harci gépek, miféle csatározásokon mentek keresztül, míg elfogadottá váltak. Ezt követően újabb sorozatokat készítettek és készítenek, azt hiszem a Gundam Age sorozatot még a mai napig sugározzák, ezáltal a Gundam univerzum az Anime világ talán legösszetettebb és legkomolyabb sorozatává lépett elő.
Kiemelkedő karakterek: Kira Yamato, Athrun Zala, Lacus Cyle, Cagalli Yuna Athla.


Hell Girl 7/10 (3x 26 rész) Haladóknak
A pokol lány. Ezen sorozat az emberi gyarlóság ábrázolását helyezi előtérbe. Adott egy weboldal, mely pontban éjfélkor érhető el. Ha erre a weboldalra felírjuk valakinek a nevét, akit utálunk, akkor megjelenik egy lány, egyenesen a pokolból, Enma Ai, és egy szalmabábot ad a rosszindulatú egyénnek. Annyit mond, hogy ha a piros szalagot leszedi, a beírt személy azonnal a pokolba kerül. Ámde, a rosszakaró a természetes halála után követi és mindketten örök szenvedésre kárhoztatnak odalent.
És itt jön a gyarlóság; feleség kíván férjet a pokolba és fordítva, testvér a testvért, barát a barátot, és persze ezen csavarnak még párat, melyet látni kell. Időközben Enma Ai-ról és segédeiről a pokolból kihozott emberekről is kiderül minden, és ők sem éltek egyszerű életet, mielőtt az lett belőlük, aki…
Lebilincselő sorozat, a részek egymástól sokszor függetlenek, és sokszor nem az kerül a pokolba, aki megérdemelné, ez adja meg a dolgok izgalmát…
Kiemelkedő karakter: Enma Ai


K-ON! 9/10 Kezdőknek

Négy (később öt) gimnazista lány zenekart alapít. Hát a történetről ennyit tudnék írni, de nem is kell ennél több, erről az Anime-ről is lesz egy külön bejegyzés, mert megérdemli :)











Kara no Kyoukai/Garden of Sinners 9/10 Profiknak

„Nem ismerem az élet érzését… sem annak fájdalmát.” – Ryougi Shiki
Ennek a sorozatnak minden egyes perce különleges. Ha nem történik semmi, valami akkor is történik, ha más nem, csodaszép zenével, beállításokkal, vagy Shiki karakterének pazarabbnál pazarabb ábrázolásával. Ez a sorozat igazából hét film, melyet kétféleképpen lehet nézni: időrendi és megjelenési sorrendben, mindkét verzióban értelmes egészet alkot. A megjelenési sorrend a meglepetés erejével 1-2-3-4-5-6-7 :) Az időrendi azonban 2-4-3-1-5-6-7.
Ryougi Shiki karaktere egyedülálló. Ezen sorozat bevezetését sem tudom hol elkezdeni, mert egyszerűen fogalmazva: nagyon összerakták. Jelenleg minden idők Anime listájának top tízében benne van. Óriási, gyönyörű szép, fantasztikus zenék, isteni karakterek, érdekes történet.
Kiemelkedő karakter: Ryougi Shiki


Mai Hime 8/10 (26 rész) Kezdőknek

Ezzel a sorozattal kezdtem Anime rajongásomat, és egy puszta véletlen vezetett el oda, hogy ezen keresztül letaglózódjak, és hátralévő életemre beleszeressek az Animék csodálatos világába.
A Mai Hime a napokban játszódik, egy akadémián. Tokiha Mai öccsével utazik egy hajón, és zajlik a mindennapi élet, mígnem a vízben észrevesznek egy vízbe fulladt lányt. Mikor kihúzzák a testet, kiderül, hogy él és virul, csak épp eszméletlen, mindeközben kezében egy szép kardot tart.
A lányt a hajón beteszik a gyengélkedőbe és rendbe teszik, de továbbra is eszméletlen. Éjszaka folyamán azonban egy másik lány pisztolyokkal, csillogó ruházatban a fedélzetre mászik és ahelyett, hogy megsegítené az öntudatlan lányt, az életére tör… és ekkor tér magához az ájult lány…
Összecsapásuk következményeként még a hajó is elsüllyed, majd mindenkit kimenekítenek. Későbbiekben Tokiha Mai és az öccse eljut az akadémiára, ahová a kardos lány is „jár”, mi több, feltűnik a pisztolyos is…
Nem sokkal később Mai rájön, hogy ő egyfajta kiválasztott, egy ún. Hime (japánul hercegnő). Minden háromszázadik évben egy Hime ceremónia következményeként 16 lány áldatik meg egy különleges képességgel: mint a Fate Stay Night-ban, istenségeket idéznek meg, emellett egy fegyver is kezük ügyébe kerül, kinek kard, kinek pisztoly, lándzsa, nuncsaku, naginata, lánckorbács, miegymás. Ám a lányok és istenségeik (itt Child-nak, vagyis gyermeknek nevezik) feladata nem egymás lemészárlása, hanem vállvetve harcolni az iskolát és a környékbeli embereket molesztáló lényekkel, az ún. Orphan-okkal. A sorozat során hamar megtudjuk, hogy 16 Hime létezik, de eleinte csak hármat ismerünk. Majd még egy … és még egy … eközben a szereplők sorra döbbennek meg, hogy „Jé, te is Hime vagy?”.
Ám itt is Anime-vel van dolgunk, tehát a történet bonyolódik. Az iskola hamar célpontjává válik katonai szervezeteknek is (nem mondom el ki van a háttérben, spoiler lenne), de a Hime-k biza elég erősek ahhoz, hogy akár egy tankot is szétszedjenek Child-jaikkal, így egy remek csatározássorozatnak lehetünk tanúi melyben szerelem, barátság, féltékenység, egyszóval a hétköznapi elemek is bent vannak, és miközben egyre másra ismerjük meg a Hime-ket és figyeljük a csatákat, a sorozat eljut a végpontjához, mikor az ember azt hinné, hogy vége, ám hatalmasat csavarnak és az utolsó tíz részre katartikus érzést keltő jeleneteknek lehetünk tanúi…
Vidám élethelyzetek, szerelem, csaták égen földön levegőben, óriási karakterek, zenék, és a végére pedig elképesztő jelenetsorozat tíz részen át…
Nem csoda hát, hogy rákattantam az Anime-kre, hiszen egy remek darabbal kezdtem.
Kiemelkedő karakter: Tokiha Mai


Mai Otome 7/10 (26 rész) Kezdőknek

Ez a sorozat a Mai Hime szereplőivel játszódik, más időben, más történettel. A lányok itt nem istenségeket idéznek, hanem a testükbe juttatott nanorobotok segítségével ultra erős páncélt és fegyvert aktiválhatnak, melyekkel széttépnek egy tankot is, ha kell.
Arika Yumemiya, minden áron Otome akar lenni, testébe bejuttatják a nanorobotokat, majd kezdődik egy energikus lány hétköznapi élete, melyben nem maradnak el a háttérben megbújó gonosz erők sem és pazar csatározásoknak lehetünk tanúi 26 részen át.


Mirai Nikki 7/10 Haladóknak

Idei sorozat, és máris rajongók millióit tudhatja magáénak.
A Mirai Nikki, avagy Future Diary, egy Deus nevű istenség haldoklását meséli el, akinek célja az, hogy megtalálja utódját. Ezért 12 embert kiválaszt, és nekik szépen ki is kell csinálniuk egymást. Ez eddig sincs rendben, de aztán jön a csavar. Minden résztvevőnek van egy naplója, van akinek a jövő napló, van akinek szökési napló, vagy okozati napló. Ezen naplókat a szereplők a telefonjukon, vagy csak egy kiteríthető vásznon látják, és cselekvésük szerint ez változik. Például a szökési napló egy terrorista nőé, aki ott robbant, ahol tud, és a zsaruk elől a naplójának a segítségével tud megszökni, ami mondja neki, hogy itt most jobbra, balra, stb. Első versenyző egy Yukki nevű srác, aki elég gyámoltalanként indul, később pedig gépfegyverével mosolyogva lő a tömegbe, társa, a kettes számú Yuno pedig egy roppant elmebeteg női karakter, akinek ábrázolása néha elég ijesztőre sikeredett.
A sorozat pörgős, két-, három részenként elképesztő hipercsavarok, remek karakterek és döbbenetes végkifejlet, bár van egy-két szélsőségesen durva jelenet is benne.
Kiemelkedő karakter: Gasai Yuno


Neon Genesis Evangelion 6/10 Profiknak

Ezt a sorozatot tartják az Anime világ koronázatlan királyának. Nekem személy szerint nem tetszett annyira, de mindenképpen elismerem, főleg azért, mert még mindig gondom van a megértésével. Talán ha egy napon megértem teljesen…
A Neon Genesis Evangelion-ban hatalmas harci gépek, EVA-k kerülnek bevetésre, melyek alkotásakor nem csak mechanikus szerkezeteket használtak. Mivel ezek az EVA-k félig élő gépek, így irányításuk csak olyanok által lehetséges, akik „tiszták”, más szóval gyerekek. Ikari Shinji-t a Neo Tokyo 3 nevű, földalatti bázisba invitálják, ahol máris bedugják egy ilyen EVA-ba és máris felküldik a felszínre, hogy egy éppen várost romboló Angyal nevű, ismeretlen életforma biomechanikus óriásával felvegye a harcot. Ezt követően Shinji-nek lesz némi problémája az emlékezetével, majd ebben a központban folytatja tanulmányait. Egy másik gyermek, Ayanami Rei is pilóta, az EVA 00 prototípusé és kettejüknek közös erővel kell harcolniuk az egyre gyakrabban felbukkanó angyalok ellen, majd még egy harmadik gyermek is egy harmadik EVA-val csatlakozik, Asuka Langley.
Ám mik ezek az Angyalok? Miért nem tudja megsebezni őket senki, csak az EVA-k? Miért csak gyerekek tudják irányítani ezeket? MI az a First and Second Impact? Ki az az Adam és Lilith?
Istentelen remekmű, és szeretném már egyszer végre megérteni…
Kiemelkedő karakter: Ayanami Rei


Rozen Maiden 7/10 Kezdőknek

Egy Jun nevű srác megszállottan vásárol mindenféle elátkozott, vagy elátkozottnak vélt dolgot az interneten, különféle kabalák, talizmánok, miegymás.
Egy napon, egy érdekes babát lát, melyet nyomban meg is rendel. A csomag megérkezik, Jun pedig kinyitja, melyben egy méter magasságú, királykisasszonynak öltöztetett csodaszép, emberre szinte megszólalásig hasonlító babát talál. Majd ez az apró különbség is kiküszöbölésre kerül, hiszen a baba valóban megszólal… Első reakcióként a rémült Jun-hoz sétál és… pofon csapja, eztán teát követel.
Mint kiderül, ez a baba nem más, mint egy rég elfeledett babakészítő, Rozen egyik babája. Ám ez a Rozen hat különféle babát készített, melyek létének egyetlen értelme az, hogy megharcoljanak egymással, elvegyék egymás éltető energiáját, és amely babának megvan mind a hat ilyen energia, az átváltozik Alice-szé, Rozen álmává, vagyis a hetedik babává.
Na itt kezdődik az érdekesség, ugyanis ezen babák egy helyre gyűlnek, Jun lakásába és nagy ívben tojnak arra, hogy mi létük értelme, ehelyett TV-t néznek, állandóan esznek, és a házigazda agyára mennek (főleg mikor egyik besértődik és megkezdődik a csata a hűtőszekrényért :) )
Hatalmas poénok és hangulat és persze nem marad el a gonosz, így a babák kénytelenek sorsuknak eleget tenni.


Steins; Gate 6/10 (24 rész) Haladóknak

„Tüttürűűű” :))) (ez az egyik karakter köszönő stílusa, mindig behaltam rajta)
Időutazás, de egy kicsit másképpen. Egy tudós rájön, hogy az időnek létezhetnek párhuzamos síkjai, egyfajta dimenziók, melyek akkor jönnek létre, ha a jelenlegi ismeretekkel ellátott tudatot visszaküldjük, hogy megváltoztasson egy már megtörtént eseményt. Ekkor egy másik idősík jön létre, és ha még újra visszaküldünk valakit, akkor ezek a síkok igen kacifántosak lehetnek.
A sorozat első fele fantasztikus hangulatú, tele poénokkal, a második fele azonban elég depresszióssá, sötétté fajul, ahogy a tudós igyekszik megváltoztatni egy kényes eseményt, melyből következően nagy kulimász kerekedik a dolgokból.
Kiemelkedő karakter: Okabe a „tudós”, Mayuri a „dilis” lány,


Texhnolyze 7/10 (24 rész) Profiknak

Ha jó kedved volt, akkor búcsúzz el tőle ha ennek nekikezdesz.
A történet egy föld alatti városban játszódik, melyet anarchia ural. Több szereplő életét követhetjük nyomon, ezek egyike egy művégtagot kap, ezt a folyamatot Texhnolyze-olásnak hívják. Mi több, az ilyen emberek látásmódja is megváltozik (irányítómenü jelenik meg a szem előtt). Több perspektíva, és ábrázolásmód, és alig beszélnek ebben.
Az egyik óriási karakter egy Ran nevű lány, aki mindig egy kis bőröndöt húz maga után, alig beszél, és mindig az egyik főszereplő sarkában van, de mikor az megáll, a lány is, mikor megy, a lány is.
Igazából ennek a történetét se tudom elkezdeni leírni. A kevés beszéd ellenére kapunk érdekes és elég sötét látványvilágot, a végére pedig elég sokkoló jeleneteket.
Cyberpunk műfaj rajongóinak nagyon ajánlott.


Nos, e rövid összefoglaló végére érvén látható, hogy ezen világ elég összetett és itt még csak azokról tettem említést, melyeket láttam és melyeknek szubjektív módon legalább 6/10-es értékelést adtam.
Manapság az Anime ipar óriási, világszerte százmilliós nagyságrendű, és egyre többen kapnak rá ennek az ízére. Hogy miért? Lehet, hogy rajzolva vannak (pontosabban komputer animáció), de olyan lehetőségek rejteznek ebben az ábrázolásmódban, mint semmi másban. Ahogy az elején is említettem: aki vágyik valami összetettre, valami felejthetetlenre, akik szeretnének újdonságot látni és még nem ismerik ezt a világot, azok számára úgy gondolom ez a kis ismertető több, mint remek kiindulási pont, valamint azoknak is jó lehet, akik már ismerik ezt a világot, de még nem látták a fenti sorozatok egyikét sem, vagy csak kis részét.
Éppen ezen nagy rajongószámoknak köszönhetően szaporodnak meg az adaptációk, melyeknek csak kis része sikerül jól. Néha jobb, ha nem háborgatjuk a dolgokat, mint pl az Avatar the last airbender, mert Anime verzióban isteni és nagy sikerű, filmben nevetséges és lealázó. Ilyeneket nem kellene erőltetni, de persze a pénz nagy úr és arra alapozni, hogy egyes Anime sorozatok rajongótábora önmagában akár tíz-húszmilliós is lehet, vagy több (pl. Berserk 30+ millió, vagy Death Note 40+ millió), és ezek 90%-os eséllyel elmennek a moziba, akármilyen szar is lett az alkotás, máris kifizetődő.

Én jobban szeretem őket eredeti, vagyis Anime formában, és a jelenlegi Anime adatbázis több, mint 8000, azaz nyolcezer sorozatot és filmet jegyez, vagyis erre az életemre lesz mit néznem :)

2012. szeptember 10., hétfő

9. Bejegyzés: Egy rémisztő (állítólag) igaz történet

Egy rémisztő történet

Az ebben a bejegyzésben olvasható történetet több helyről erősítették meg, de sajnos hivatalos bejegyzést sehol nem találtam. Ha a végére érsz, majd megérted, miért… Továbbá erős idegzet, gyomor ajánlott.
A történetben a szereplők nevei és a helyszínek kitaláltak, nem reprezentálnak semmilyen élő személyt, az esetleges hasonlóság csak a véletlen műve.

Hát akkor kezdjük…

Talán 1999 lehetett, London. Két magyar lány, kik jól beszéltek angolul, mindketten viszonylag csinosak voltak, nekivágtak a londoni éjszakának néhány borosüveggel táskájukban. Egyikük neve, a vörösé, Kata, a másiké, a szőkéé, Ivett.
Egy kis külvárosi pub-ban kezdték az éjszakát, ahol két felest gurítottak le, majd a legközelebbi boltban bort vásároltak és mivel ekkor még nem volt tilalom a tömegközlekedései eszközökön való szeszes ital fogyasztásra, benyakalták a bort.
A célterületre érkezvén – valahol a belvárosban – egy táncos szórakozóhelyre léptek be, ahol a belépő kifizetése után hatalmas embertömegben találták magukat és mivel ezen az estén egyikük sem tervezte azt, hogy bepasiznak, csak ketten táncolgattak, csacsogtak ezzel-azzal, és szépen zajlott az este.
Mígnem egy elég jóképű angol srác, Steve néven mutatkozott be, megkörnyékezte Katát, aki már jobban be volt rúgva, mint Ivett. Ivett eleinte hagyta a flörtölést, nem szólt bele, de egy kicsit megsértődött azon, hogy elvileg nem pasizni jöttek, Kata mégis megszegte a ma esti „szabályt”.
Steve és Kata tovább társalogtak, Ivett pedig lenyelte a keserű pirulát, hiszen látta, hogy barátnője a kelleténél jobban érzi magát a barna hajú, szemlátomást harmincas éveiben járó sráccal.
Később Ivett is megtalálta aznap esti párját egy másik férfi személyében, így a két lány végül remekül érezte magát. Kata már olyannyira berúgott, hogy Ivett attól tartott, kidobják őket. Igyekezett leállítani barátnőjét, de kevés sikerrel.
Ivett és ma esti pasija táncolni mentek, és már Ivett is érezte, hogy elég alkohol került szervezetébe, imbolyogni kezdett és úgy döntött, ideje hazaindulni. A saját párjával telefonszámot cseréltek, majd Ivett visszament oda, ahol Kata ült. Ám a lánynak hűlt helye volt…
Ivett végigrobogott a szórakozóhelyen, keresve barátnőjét, mivel nem volt mobil telefonjuk. Sehol nem találta… Még a pasiját, Steve-et sem látta sehol. Két dolog rohanta meg: egyik az, hogy Kata talán remek estét tölt Steve-vel, a másik, hogy aggódott is érte, hiszen Kata már egy órával ezelőtt is alig állt a lábán.
Ivett kiment a szórakozóhely elé, gondolván ott találja Katát, de nem így történt. Ekkor már kezdett ideges lenni arra a gondolatra, hogy egyedül kell majd hazamennie. Ám két sarokkal odébb megtalálta Katát, Steve-vel egy kis sikátorban, és a lány éppen orális szexben részesítette a férfit. Ivett szívéről nagy kő esett le, egyrészt azért, mert Kata mégis rendben van, másrészt azért, mert mégsem kell hazamennie egyedül. Arcán halovány mosollyal visszasétált a klubba, majd már csak kólát ivott és türelmesen várt.
Tíz perccel később Kata visszasétált a klubba, de egyedül. Mosolyogva közölte, hogy Steve-vel telefonszámot cseréltek, és elvileg a mai naptól járnak, holnap máris megy majd fel a lakására egy vacsorára. Ivett gratulált, örült, hogy az este jól végződött.
Nem sokkal később taxit hívtak, és hazamentek. Ekkor még nem tudták, hogy másnap az életük fenekestül felfordul…

Mivel Kata és Ivett egy házban laktak, de külön szobában, Ivett hajnaltájban egy sikolyra ébredt, ami a fürdőszobából érkezett. Kipattant az ágyból, hogy megnézze mi lehet a baj; talán Kata megint talált egy pókot, amiktől irtózott.
A fürdőszoba ajtaja nyitva állt, Ivett belépett, és Katát látta a tükör előtt állni, keservesen sírt. Megfogta a lány vállát és maga felé fordította… És majdnem elhányta magát…
Kata szája környékét vörös, keléses, duzzadt pattanások tucatjai borították. Mindössze hat órája érkeztek haza a buliból. De mi történt? Talán valami mosatlan pohár? Vagy talán…
Ivettnek azonnal beugrott az orális szexes jelenet a kis sikátorban, ám láthatólag Kata erre már nem emlékezett. A pattanások azonban pokolian fájtak, égettek, és valami kellemetlen szagot is árasztottak.
Ivett ugyan bágyadtan ébredt, de már teljesen magához tért, akárcsak Kata, akinek száját már egyre erősebb fájdalom kerítette hatalmába. Valami nemi betegség lehetett az oka, erre gyanakodtak.
Ivett taxit hívott, ekkor mér délelőtt volt, Vasárnap. A kórházba vitették magukat, Kata pedig a szája elé kötött egy rongyot, melyet a taxisofőr nem értett, de Ivett azzal magyarázta, hogy a lányt megverték. A sofőr csak megvonta a vállát, majd a kórházhoz robogott.
Megérkezvén az elsősegély részlegben sürgősséggel orvost kértek, Kata szája pedig már annyira fájt, hogy majdnem üvöltött. Tudni akarták, miféle nemi betegséget szedett össze a sráctól, és mit tehetnek ellene, mert már a kifakadt pattanásokból kifolyó lé is elég bűzös volt.
Az orvos megérkezett, majd beinvitálta őket egy kis kórterembe. Csak hárman voltak odabent, a doki, Kata és Ivett.
Ekkor Kata levette a rongyot és megmutatta a száját… A doki pedig elfehéredett…
A férfi a telefonhoz nyúlt, és miközben hallgatta, hogy mi történt, egy fura számot tárcsázott, majd egy kódszót mondott be, amit a két lány nem értett.
A doki tovább vizsgálgatta a sebeket, de Ivett észrevette, hogy gyakorlatilag a semmibe beszél. Kata pedig már sírt, úgy égett a szája.
Tíz perc telhetett el, a telefon megcsörrent, a doki felvette és csak annyit mondott, hogy igen, még itt vannak.
A következő percben pedig rendőrök rontottak be, és mire Ivett és Kata észbe kapott, máris a földre teperték őket, karjaikat hátracsavarták és egy bilincset tettek rá, miközben hallották azt, hogy le vannak tartóztatva. Ám fogalmuk sem volt miért…
A doki ekkor már ellenségesen nézett rájuk és a hason fekvő nők elé guggolva elmondta mik ezek a pattanások…
Úgy hitték, valami nemi betegség…
De ez nem volt más, mint hullafertőzés…
Ivett és Kata elképedten hallgatták az orvost, majd a rendőrök egymás után kicipelték őket és bevitték az őrsre, gyilkosság gyanúja miatt.
A két lány még aznap megkapta ügyvédjét, majd vallomást tettek. Leírták az orális szexet is, majd Steve személyét is, akihez a rendőrség még aznap ki is ment…
A férfi lakásán pedig három fiatal lány több hónapja halott testét találták meg, és Steve pedig ezeken a testeken élte ki szexuális hajlamait. Elviekben a hullafertőzés megölhet egy embert, ő valamiért immunitást tanúsított, és ezután ment következő prédájáért, Katáért.
Ha Kata száján később jönnek ki ezek a pattanások, akkor másnap elmegy a vacsorára és negyedikként feküdt volna be a három halott lány közé.
A két lányt végül természetesen szabadon engedték, a srácot letartóztatták és ez az ijesztő történet magyar ajkakról ajkakra száll tova már hosszú évek óta…