2. Bejegyzés: Londonról és az angol nyelvről

És máris itt van az újabb bejegyzés, ezúttal pár szó Londonról.

Mint tudjátok, most már több, mint öt éve itt élek. Az első négy hónap kínszenvedés besorolású benyomásai után elkezdtem a saját lábamra állni, az angol nyelv egyre jobban ment, egyre magabiztosabban mentem be boltokba, kérdezősködtem. Természetesen sok magyar kollégám volt akkoriban, így ha magamtól nem teszek erőfeszítéseket az angolom javítására, még most is makogó státuszban lennék. Szorgalmam meghozta gyümölcsét. Ám itt előnyös tulajdonságom, hogy szeretem (nagyon) az angol nyelvet. Ezzel kapcsolatban néhány szó: mivel két nyelven írok (magyar és angol, ugye), így ha nem is professzori tapasztalattal, de az átlagnál jóval többel rendelkezem, melyből következően egyfajta magbiztos nyilatkozást merészelek tenni.

A magyar nyelv roppant változatos, (különösen ha a káromkodásokat említjük), milliónyi árnyalatnyi kifejezés, leírás létezik, mellyel – ha összehasonlítást végzünk – az angol nem versenyezhet. A szavaink összetettek, egy szóba minden ragot, előtagot, időegységet mindent beleteszünk.

Az angol nyelv egy része ezzel szemben apró egységekből épül fel (leszámítva a kurva hosszú szavak tömkelegét), és ha ezeket az egységeket ügyesen tesszük a megfelelő helyükre, megkapjuk közel ugyanazt az eredményt, mint a magyarban. Ám a magyar ekkor még mindig szebb, leíróbb, de már nem sokkal, csak picit. Ám az angol nyelvnek rengeteg szava van, a nagy Collins értelmező szótárban – melyet forgatok a fordításokhoz – 170 000, azaz százhetvenezer szó van (hat éves kiadás, évente 5-8000 angol szó születik a semmiből, tudományok, irodalom, stb.) Ezekből több ezer, átfogalmazva, magyarosítva mind megtalálható a mi szókincsünkben, tehát egy átlagos, csak magyarul beszélő ember is alapjáraton több ezer angol szót tud (csak át kell őket megfelelően alakítani, pl. referencia - reference, plazma – plasm, és még millió egy más).

Ezt a listát még hosszan lehetne sorolni, a tapasztalatom az (melyet pár ezer oldal megírása és fordítása során szereztem), hogy a magyar nyelv változatosabb, de az angol nyelv gazdagabb.

Továbbá az angol nyelv az alapjaiban pofonegyszerű (bár a 12 igeidő is az alapokhoz tartozik, mégis sokan már ott elvéreznek és abbahagyják a tanulást), de a „konyhanyelv” után az ember egy óriási szakadék szélén találja magát. Ez a mindennapi életben is kijön, mikor angolul szeretne az ember elmondani olyan dolgokat, amik „csípőből” jönnek. És hirtelen rájövünk arra, hogy hoppá, mi is van? Ööö, ááá, úúú, és hasonló „összetett” szavak hagyják el ekkor szánkat.

A kulcs, legalábbis az én esetemben az volt, hogy amit mondani szeretnénk, azt tudni kell, hogy hogyan kell angolul mondani. Ki kell néha fordítanunk a saját agyunkat, hogy megértsünk dolgokat, megértessük magunkat. Anno nekem mondta egy-két ember, hogy „csak vigyázzak az angollal, még a végén elfelejtek magyarul”. E sorokat olvasva szerintem ez a tétel romba dőlt, melynek nagyon örülök. Mára tudom, hogy ez is csak az egyik visszahúzó tényező, melyben (sajnos) óriásiak vagyunk.

Na de „back to London”. London Európa legnagyobb városa, 8, azaz nyolcmillió lakossal (bár azt is olvastam, hogy 13 millió, beleértve a külvárosi zónákat is). Így vagy úgy, ez kurva sok ember, gyakorlatilag Magyarország lakossága él egy olyan városban, melynek két legszélesebb pontja közt 90, azaz kilencven kilométer terül el. Igen, London egy kissé baszott nagy város. 13 metróvonal biztosítja (időnként kevés sikerrel) a zökkenőmentes közlekedést, melyet naponta kétmillió ember vesz igénybe (a többi kocsival megy, egyre nagyobb divat a kerékpár itt is, motorosok cikáznak ezerrel, gyalogosok nőnek ki a földből akik utána kamikaze módjára közlekednek).

Számadatok szerint a londoni lakosság 54%-a angol, a maradék bevándorló, vagyis, mint sejteni lehetett, nem angol. Ezek a számok elrettentőek lehetnek, de ez a 46% megoszlik 83 nemzet (egy felmérés eredménye) fiai és lányai közt. Egyesek sokan vannak (India, Pakisztán, Kína, Lengyelország), mások kevesebben (a többi európai ország, egyéb ázsiai nemzetek, közel-kelet, és Magyarország is benne van ebben a „kevesebb” kategóriában (kb. 20-30 ezer magyar van UK-ban). Amerikában, és sok más nagy fővárosban a világon megtalálhatóak ezek a számok, de London a legnagyobb európai központ ilyen téren, és más téren is, pl.

1. Tudtuk-e, hogy az amerikai és európai popzene központja Londonban van? pl. itt van az Abbey Road Studios, ahol ilyen hétvégi bandák álltak össze kis garázsokban zenélni mint a Rolling Stones, Queen, Nirvana, és a többiek.
2. Tudtuk-e, hogy létezik egy mondás: „Aki Londont megunja, az az életet unja meg.” (valami gróftól származik, ne kérdezzétek ki volt). Ezzel öt év itt tartózkodás után egyetlen dolgot tudok tenni: megerősíteni. Avagy ami itt nincs, az nem létezik.
3. Tudtuk-e, hogy évente mennyi olyan rendezvény van, melyre százezrek, milliók mennek el? (pl szilveszteri tűzijáték, kínai újév, nyár végi fesztivál, focimeccsek, koncertek, és sok más rendezvény)
4. Tudtuk-e, hogy egyes szórakozói központban, mint pl. Camden Town, egy hétvége alatt annyi ember fordul meg, mint egy hatalmas zenei fesztiválon?
5. Tudtuk-e, hogy ami itt vetítésre/lejátszásra/bemutatásra kerül mozikban/színházakban/kiállításokon, annak mindössze csak egy tizede jut el Magyarországra?
6. Tudtuk-e, hogy most más nem jut eszembe, de mivel minden nap járom a várost metróval és motorral, ez a lista bővülni fog?

Na tehát, London Európa legnagyobb központja, de más nagyvárosok mellett – mint pl. Los Angeles, New York, Hong Kong, Tokió – London a világ egyik tengelye. Ami itt történik, az megtörténik a többiben is, és vissza. Innen is ágazik kifelé sok minden más országokba és városokba. Ja, és Londonból gyakorlatilag a fél világot irányítják, de pszt ;)

A nemzetekről és fiaikról lányaikról alkotott képem itt újrarajzolódott. Néhányukat és szokásaikat sikerült elég jól (néha túl jól) megismernem, így hát ha azt mondom, hogy valakit megkedveltem, azt okkal teszem (ez persze kétirányú :)). Sok kultúrának engednek szabad virágzást itt, teret biztosítanak nekik, hogy otthon érezhessék magukat, ami – szerintem – mindenképpen nemes dolog. És ez nemcsak a nemzetekre igaz, hanem az emberekre, egyénekre is. Nemrég kérdezte valaki tőlem, hogy ha egy mondatban össze kéne foglalnom, hogy miért jó London, akkor mit mondanék? A kérdés abszolút érdeklődő volt, nem kötekedő, így hát két másodperccel később rávágtam: „Itt hagynak élni.”

Ha dolgozol, nem veszik el a fizetésed felét, ha vállalkozol, nem lohol mögötted az adóhatóság, ha újdonságokat akarsz kipróbálni, vagy terjeszteni az ismereteidet, senki nem gátol meg ebben, és ha nem is mindenki, de sokan készséggel a rendelkezésedre állnak.

Ám a fenti lista mit sem ér, ha nem tudunk angolul. Az ide látogató magyarok 80%-a hazamegy, mert nem talál munkát, és azt hajtogatja, hogy „Á, itt nincs semmi, nincs semmi munka, mindenki bunkó, stb.” Azt már azonban nem szeretik emlegetni, hogy angolul egyikük sem beszélt, vagy ha igen, akkor kisiskolás szinten. Aki pedig tud angolul, az nem megy sehová (ebben az esetben is érvényes a 80%, vagyis aki tud, azok 80%-a marad).

Az angol a legfontosabb, nem tudom elégszer szajkózni, de orvos, bank, munka, vásárlás, utazás, interjúk, minden szarhoz kell. Persze vannak olyanok, akik annak ellenére hogy nem, vagy alig tudnak angolul, itt élnek sokáig, ám számukra maximum a pénzmennyiség és a nyugalom jelent kielégítő dolgot, a város „szépségét” nem hiszem, hogy túlságosan lehetne élvezni enélkül. Páratlan érzés, mikor besétálhatsz egy pub-ba, megihatsz egy sört úgy, hogy közben nem azt nézik, mit viselsz, milyen autóval érkeztél, hanem leülsz egymagad és viszonylag hamar érdeklődve ülnek hozzád, köréd az emberek. Ám ha nem tudsz velük beszélni, ott maradsz egymagad, és egy idő után roppant kellemetlen lesz, alig várod a sör végét és kiviharzol.

Ez nem csak pub-ban fordulhat elő, de egyéb helyeken is. A listát, hogy miért kell az angol és miféle elrettentő példák léteznek még, hosszasan lehetne folytatni, de nem fogom.

A közeljövőben igyekszem képekkel is frissíteni a bejegyzéseket, holnaptól viszek magammal fényképezőgépet, ami (ha nem zabál meg egy teljesen feltöltött elempárost harminc kép alatt, mint mostanában szokta) majd színesebbé teszi ezeket a dolgokat.

A következő részben egy pár szó a közlekedésről, mire kell figyelni, mire nem, meg egy két elrettentő példa, hogyan lehet húsz kilométer per órás sebesség mellett is szétszakítani a válladat és két hónapra betegállományba kerülni :)

Maradjanak velünk :)

És most Reklám :)