Űrkutatás
Ezt a témát sokan félreértik és azt hiszik, hogy a mai sok-sok
milliárd dolláros „pénzkidobás” másról sem szól, csak
arról, hogy megfigyeljük a fényévmilliókra, milliárdokra lévő,
mellesleg pazar látványú csillagködöket, galaxisokat, melyekről
tudomást szerezni „haszontalan”, ám mint említettem, van
nekünk egy naprendszerünk, melyben elég izgalmas dolgok zajlanak,
melyek egy része (ma még) Science-Fiction, de „holnap” már
lehet valóság lesz.
Először is nézzük meg, mi az a Science-Fiction.
Jelentése tudományos fantasztikum, ahol, többnyire, írók
használják fantáziájukat és írnak le olyan dolgokat, melyek
„alapkövei” – részben, vagy már teljes egészében –
megtalálhatóak az adott korban, ők a fejükben ezeket
továbbfejlesztik. A Science-Fiction irodalom kétségtelenül
legnagyobb alakja Isaac Asimov, ki élete során nem kevesebb, mint
463 könyvet írt, emellett a jegyzetei, feljegyzései egy 70 méter
hosszúságú polcot tesznek ki. Ez az ember kimeríti a géniusz
fogalmát …
Asimov már az 1950-es években írt az űrutazásról, mai okos
telefonokhoz használatos kommunikációs eszközökről,
hologramokról, miegymásról. Mondhatni, hogy képzetei mára – a
csillagközi utazást és sok egyéb más dolgot leszámítva –
valósággá váltak.
Ma ha arról beszélünk, hogy az emberiség hamarosan látogathatja
a Holdat, Marsot, sokan nevetnek, legyintenek, hiszen ez
„Science-Fiction”, ilyen nincs … legalábbis ma még.
Ám ne felejtsük el, hogy száz éve az autó, repülő, hetven éve
a telefon, negyven éve a számítógép, huszonöt éve a
mobiltelefon, vagy hat éve annak érintőképernyős verziója, ami
sok esetben, neve után, okostelefon, okosabb még a gazdájánál
is, mind mind Science-Fiction volt. Akkor ha ma azt mondjuk, hogy
megyünk majd a Marsra, azt miért olyan nehéz elhinni? A kérdés
nem az, hogy megyünk-e, hanem az, hogy mikor. Mint anno a
holdutazásnál, most sem véletlenül képzik az asztronautákat a
nagyhatalmak …
Talán sokan nem tudják, de 2004-ben történelmi esemény volt az,
mikor az Opportunity nevű marsjáró sikeresen landolt a vörös
planétán (mint x-edik szonda, de ez volt a legfejlettebb), majd
megkezdte a brutális felbontású képek sugárzását. Ezek egyikén
valamiféle lényt is fel lehetett fedezni, ezt:
Ezt a képet persze senki nem erősítette meg, és ez a bejegyzés
most nem is a földönkívüliekről fog szólni, arról majd egy
másik (azt mondták, várjak vele :) )
Ám a lényt leszámítva fontosabb maga a tény: letettük a
lábunkat a Marsra. Ez nem kis szó, sőt, a legnagyobbak közt kéne
számon tartani, ám mégis feledésbe merült, pontosabban nem az
ilyen jellegű hírek állnak a figyelem középpontjában (hiszen
sokkal érdekesebb, hogy melyik híresség kivel, hogyan, merre
lépett félre, milyen ruhát hord, a való világ lakói éppen
milyen magasröptű dolgokról beszélnek, és így tovább).
2006-ban a Cassini-Huygens landolt a Szaturnusz Titán nevű holdján,
melyről pazar képeket készített és azt hiszem még most is
folytatja elemzéseit. (mellesleg a szondát 1998-ban lőtték fel,
az utazás az űrben óránként 25-40 ezer (!!!) kilométeres
sebességgel történt … tehát NAGYON messze van).
Na de vissza a Marshoz. Tudtuk-e, hogy már úton van a következő
Marsjáró, a Curiosity, avagy Mars Science Laboratory? A landolása
nem garantált, mert 20000 km/h-ról kéne lelassítania, plusz le is
szállnia egy darabban, mint régen. Augusztus végén élőben lehet
majd nézni a landolást, a visszaszámlálás a jobb oldalon
látható, itt: http://www.nasa.gov/mission_pages/msl/index.html
Ha a landolás sikeres, újabb felszíni mintákat kezd el venni a
talajból, valamint a légköri összetételt is vizsgálja, melyek
mind kulcsfontosságúak a következő évekre, évtizedekre
tervezett …
… Mars expedícióra …
Ez itt biztos Science-Fiction igaz? Ne feledd, hogy ahol ezt most
olvasod, a monitorod, az is az volt ;)
A nagyhatalmak, akik tudnak rakétát küldeni az űrbe, nagyban
képzik az asztronautákat arra, hogy hogyan lehet kibírni egy fél
évig tartó utazást a Marsra, mert oda nincs expressz járat.
Tehát a Curiosity az előfutára annak, ami az emberiségnek
éppolyan – ha nem nagyobb – lesz, mint anno a Holdra szállás.
Na aztán megint megyünk Science-Fiction-be. Ugye ma már léteznek
olyan konténerházak, amiket egyszerűen letesznek egy üres helyre,
lerögzítik, és lakható. Ennyi. Ilyet a Marsra is lehet és fognak
is küldeni, tehát ki lehet találni, mi lesz az elkövetkezendő
évek, évtizedek igen fontos célállomása …
Mint Kolumbusz Kristóf, aki ugyanezt tette 1492-ben. Ha lett volna
kishajója, azt küldi előre, de így anélkül ment, vakon, bátran.
Most ez az új felvonás, modernebb köntösben. Na, még mindig
Science-Fiction a dolog? Vagy inkább csak előretekintés? Nem csak
azt kell nézni ami volt és van, azt is, ami lesz, és ez lesz, csak
ugye idő kérdése. Még talán a mi generációnk is meg fogja
élni, de ha mi nem, akkor az utánunk jövő igen.
A naprendszer maga sajnos a földön kívül nem tartalmaz más olyan
bolygót, ahol az élet alkalmas lehet. Bár a Titánon találtak
vizet, fagyva, meg légkört is nyomokban, de az annyira messze van,
hogy a napfény is alig éri el, mínusz 90 fok a „nappali”
hőmérséklet (árnyékban :)) és ráadásul nyolc év az út.
Egyhamar nem létesítünk oda semmit, az tuti.
Hogy még beszéljünk egy kicsit a távolságokról, nemrégiben a
Voyager 2 űrszonda is elérte a naprendszer szélét (gondolják az
irányítók, hiszen már olyan jeleket fogott a közvetlen
környezetében, amit már csillagközi térnek neveznek), melyből
máris behatárolhatjuk, hogy a mi naprendszerünk milyen „aprócska”,
ugyanis a Voyager 2 is hasonló sebességgel, tehát 25-40 ezer
km/h-val repeszt, csak őt éppen nem 1998-ban, hanem 1977-ben lőtték
fel … Lehet számolgatni …
Más szóval, az űrkutatás a jövőnk része. A földet örökké
nem élhetjük, hiába szabályozzák a népességet nagy populációjú
országokban (nem, nem csak Kínáról van itt szó, van sok egyéb
más ország is, ahol szintén nagyon sokan élnek). Ez a folyamat
egyszerűen megállíthatatlan. Persze hely van bőven, mindenki tud
hol lakni, de mit fogunk enni? Főleg most, hogy szépen lassan
hazabasszuk a saját bolygónkat, megfullasztjuk saját magunkat. Na
de most nem a földről és annak nem túl fényes jövőjéről
beszélünk, hanem arról, amiben az kering.
Na most jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor hova tovább?
Akkor a Marsot is benépesítjük, és oda menekül majd mindenki?
Nem. 40 éve még Science-Fiction volt, ma már bizonyos, hogy nem
csak bolygón lehet élni. Lehet űrállomáson is, ahogy jelen sorok
olvasásakor is teszi az a néhány asztronauta, aki mind a
nemzetközi űrállomást (International Space Station = ISS) lakja,
de már a kínaiaknak is van sajátjuk. Épp néhány napja olvastam,
hogy Obama törölte a Nasa további terveit ezzel kapcsolatban,
egészen addig, míg meg nem tudta, hogy Oroszország és Kína
milyen ütemben koncentrál erre. Amerika ugye nem maradhat le
semmiről, így hát ezeket a terveket újra fogják tárgyalni a
jövőben.
A nemzetközi űrállomás az utóbbi években kibővült, és az
építése, fejlesztése a következő években is folyamatosan
zajlik majd, egészen 2020-ig, de 2028-ig javasolták a fenntartását.
Ebben az űrállomásban 16 ország érintett, kutatókat szállítanak
oda fel leginkább, de már több űrturista is járt ott, többek
közt Simonyi Károly, aki nem mellesleg a Microsoft cég Word és
Excel fejlesztését vezette.
Na, űrturista. Két szóból áll űr + turista. Ez utóbbi
általában érthetetlen nyelven kommunikáló, fényképezőgépét
automata fegyvernek képzelő, minden esetben a környezetéhez nem
illő öltözékben feszítő, és fogalma-sincs-hol járó embereket
takarja. Ám ezen szokásokat az űrben nem igazán lehet
kivitelezni.
Ma, ugye a leggazdagabbak és legintelligensebbek számára, mint pl.
Simonyi, elérhető az űrturizmus. Egy mindössze csak egy látogatás
az ISS-en, aztán uzsgyi haza.
Ez megint felveti a Science-Fiction-t. Száz éve az automobilt csak
a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, később már a
tehetősebbek, aztán már mindenki. A következő a repülés volt.
Leggazdagabb – tehetős – bárki. Egy három lépcsős
logikai fonalat találunk itt, már ami a közlekedést illeti. Ha az
autó és repülőgépek esetén élt ez a leggazdagabb –
tehetős – bárki háromszög, akkor az űrutazás esetén nem
nehéz kitalálni mi kerül a kérdőjelek helyére: leggazdagabb –
??? – ???. Ez ma Sci-Fi, egy idő után történelem lesz.
Na de nézzünk meg egy másik érdekes témát, melyből az egyik
egy ún. Kepler 22b című vezető hír volt mindenhol, de fogadni
merek, mára már senki sem emlékszik erre. Ez a Kepler 22b egy ún.
Exobolygó. Mi az exobolygó?
Néhány évtizeddel ezelőtt sok csillagász feltételezte, hogy nem
csak a mi naprendszerünk az egyetlen a galaxisunkban, aminek vannak
bolygói. A technikai alulfejlettség miatt az 1990-es évek elejéig
kellett várni arra, hogy bebizonyítsák, van más csillag, vagyis
nap, ami körül bolygók keringenek. Sőt, nem is egy … mára 700
fölött van az ilyen regisztrált planéták száma.
Ám itt még mindig nem állt meg a dolog. További feltételezés
volt, hogy van köztük olyan, amely a „lakható” távolságban
kering, vagyis nem túl közel a csillagához (ahol a hőmérséklet
„napon” 1600 fok is lehet), és nem is túl távol tőle (ahol
„napon” sem megy mínusz 100 fölé). A Kepler 22b volt az első
ezek között, ahol az esetleges élet feltételei adottak. Ugyan még
nem tudják, hogy van-e ott víz, de ha abból indulunk ki, hogy H2O
a víz képlete, mely alapanyagok, vagyis hidrogén és oxigén, az
univerzumban mindenhol megtalálhatóak, akkor nem nehéz kitalálni,
hogy ott is lehet. Ennek esélye 90% fölötti.
Aztán hogy élet is van-e (ahol víz, ott élet), nem biztos, hogy
igaz, és ennek kivesézése érintené a darwini dolgokat, ezt
szembefeszítve vallási tanokkal, így hát nem merülök bele
mélyebben (de ami késik nem múlik ;)).
Ha a vizet vesszük alapul – mely csupán a mindenhol megtalálható
anyagok megfelelő kombinációja –, vagy más életformákat –
melyek ugyanúgy alapvető anyagok jóval összetettebb kombinációi
–, akkor nem nehéz elképzelni, hogy a Kepler 22b-n az élet
esélye igen magas, hiszen a lényege éppen az, hogy lakható
zónában, tehát olyan pályán kering, mely elviselhető
hőmérsékletet eredményez a felszínen. Ám hogy „odaugorjunk”
és ezt megvizsgáljuk, ahhoz át kéne hidalni azt a röpke 600
fényéves távolságot, vagyis a fentebbi példákból kiindulva,
egy űrhajó, ami a ma ismert sebességgel (25-40 ezer km/h) haladna,
akkor … akkor … számolok …5 676 480 000 000 000 km, vagyis
több, mint 5 és fél billiárd kilométert kéne megtennie, melyet
ha elosztunk a csúcssebességgel, a 40 ezer km/h-val, akkor azt
kapjuk, hogy 141 912 000 000 óra az utazás, vagyis 16 200 000 év.
Remélem jól számoltam. A fény ennél gyorsabb, annak „csak”
hatszáz év kell :)
Az ide való látogatás már valóban Sci-Fi. Talán sok sok
évszázad múlva, ha még létezik az emberiség, akkor talán
megalkotjuk Asimov másik „találmányát”, a Warp-Drive-ot
(Sci-fi filmek alapvető kelléke), vagyis térhajlító hajtóművet,
melyek nem a minél nagyobb sebesség elérésére törekednek, hanem
arra, hogy az utazás kiinduló és végpontját, vagyis a tér két
pontját egy helyre hajlítsa, ezáltal egy fent említett utazás
nem ennyi évet, hanem egyetlen napot venne igénybe. Ajánlott film
az Event Horizon, magyar címén Halálhajó, melyben egy ilyen
kutatóhajó megteszi az emberiség első ilyen térugrását, ám
nyomtalanul eltűnik … hét év múlva azonban felbukkan, és SOS
jeleket fognak a fedélzetéről, ezért egy mentőhajó repül a
Neptunusz-hoz, az Event Horizon hajóhoz, és bemennek kideríteni,
hogy hova tűnt a legénység, és hol volt a hajó hét évig …
Erős idegzet ajánlott ehhez a filmhez.
Az űr azonban nemcsak lehetőségeket, szépségeket és a jövőnket
rejti, hanem katasztrofális veszélyeket is.
Ki ne ismerné a Maja kalendárium 2012-es, Karácsony előtti
„Világvége” elnevezésű napját? Filmet is készítettek,
manapság mindenki erről beszél.
Bármi, ami az űrben történik, a leggyorsabb lefolyás is
évezredeket, milliókat vehet igénybe (hogy pl. a Hold a földbe
csapódik, ha ez igaz is, akkor is évezredek kellenek ehhez, nem fog
csak úgy „bezuhanni” a Csendes-Óceánba). Ám vannak olyan
égitestek, amik elég gyorsan közlekednek, kábé úgy, mint egy
mai, emberiség által épített űrhajó, vagyis űrbéli léptékkel
mérve csigalassúsággal, de emberivel piszok gyorsan.
Ezek az aszteroidák és üstökösök.
A filmek (Deep Impact és Armageddon valóban (kis eséllyel)
előforduló veszélyeket dolgoznak fel, ahol a főszereplő maga az
üstökös vagy aszteroida. Előbbi film egy gyönyörű szép dráma,
mai napig egyik kedvencem, a másik egy vicces, bár eseménydús
tipikus hollywoodi fos (bár vannak benne jó jelenetek).
No, lényeg a lényeg, ez a veszély valós, nem véletlenül van
minden egyes repkedő test a csillagos éven lajstromozva,
kategorizálva, megfigyelve. Szerencsére erre már külön műholdak
is rendelkezésre állnak, egyiket nemrég állították élesbe, és
míg azt hitték, hogy körülbelül kilencezer veszélyes
kategóriába tartozó objektum cikázik a naprendszerben, addig ez a
kis kütyü egyből ötvenezerre vitte fel a számukat.
Ám aggodalomra semmi ok, minden nagyhatalom fel van erre készülve,
és ha észreveszik ezt, kilőnek pár nukleáris rakétát és bumm,
a kis darabok meg lepattannak a légkörről, láthatunk egy igen
gyönyörű tűzijátékot és kész. Feltéve, ha észreveszik
ezeket a testeket …
Talán sokan emlékeznek arra, hogy ilyen vagy olyan méretű test
„éppen” elvétette bolygónkat ennyi és annyi kilométerrel (a
legközelebbi Föld-Hold távolság volt, tehát piszok közel). Ám
arról sosem szólnak a hírek, hogy éppen jön egy, majd láthatod
amint elmegy mellettünk. Néhányat csak a vakok nem látnak, mint
pl. Halley üstökös, ami 1986-ban „járt erre”, majd visszajön
kb. 2062 körül, vagy a Hale-Bopp 1997-ben, ami 3500 év múlva néz
vissza. Ezek üstökösök, amiknek van csóvájuk, az aszteroidáknak
nincs semmi, vagyis ha nem vetül rájuk a nap fénye, nem láthatóak
(emberi szemnek legalábbis, ám vannak erre is megfelelő műszerek).
A veszély ezen testek esetében azt jelenti, hogy ha eltalálják a
földet. A Dinoszauruszokat egy ilyen pusztította ki „nemrég”,
de nem maga a becsapódás, hanem ami utána következett. Kutatók
azt feltételezik, hogy az az aszteroida, mely hozzávetőlegesen 15
kilométer átmérőjű volt, Amerika közelében csapódott be, a
Mexikói Öbölben, a Yucatán félszigeten. Ez a 15 km átmérő
igazából semmiségnek tűnik a földhöz képest, ám szegény
dínók hogy megijedhettek, mikor az éget elsötétítette egy
baszott nagy fekete tömeg, ami rájuk esett. Maga a becsapódás
több tízezer nukleáris bomba egyszeri robbantásával volt
egyenértékű, sok száz kilométeres körzetben gyakorlatilag
minden eltűnt. Majd ezután jött az, ami a dínókat kiirtotta: egy
több milliárd tonnás test felrobbanása gyakorlatilag hagy maga
után némi „piszkot”, ez a porréteg berobbant akkor a légkörbe,
körbeölelte a bolygót és elzárta a napfény elől pár évre
(ezt a jelenséget hívják nukleáris télnek). Ez idő alatt az
őshüllők (bár tudták, hogy kéne sapka, sál) szépen kockára
fagytak a mínusz száz fok körüli hidegben.
Ez történt nemrég, vagyis 65 millió éve. Azóta is megesett
hasonló eset, melyek egyike (már ami az észlelteket említi), a
Tunguz meteor volt 1908-ban. Lakatlan területre csapódott be a
test, és nem is volt olyan hatalmas, hogy globális katasztrófát
idézzen elő.
Minden egyes hullócsillag, amit látunk éjszaka, az ilyen testek
légkörbe lépésének következménye, ahol ezek elégnek. Ám a
hullócsillagok nagyon aprók, milliméteresek. A veszélyeseket 150
méteres átmérő fölé sorolják, ezek a légkörbe lépéskor nem
égnek el, hanem képesek elérni a felszínt, és ha ez éppen egy
nagyváros kellős közepe, hát …
A pusztító erőt is ha jól tudom úgy kategorizálják, hogy tíz
méter átmérő felér egy kilotonnás atombombával. Na most
képzeljük el, hogy egy 150 m-es test éppen ráesik mondjuk
Londonra …
Ilyen testekből, és ennél nagyobbakból alkották azt az
ötvenezres listát, amit árgus szemmel figyelnek, hiszen ez igen
nagy veszélyt rejt magában.
Tudósok szerint ma nem létezik olyan esemény legyen az ember által
előidézett vagy természetes, ami az emberiséget leradírozná a
térképről, kivéve a fenti esetet. Az esély erre azonban nagyon
csekély …
Mivel ezt a témát kedvelem, és magam is ámulattal, félelemmel
vegyes tisztelettel követem, így egy könyvem is készülőben van
erről, melyben egy nagyméretű test közeledik a föld felé, a
pályaadatai alapján csak legyintenek rá, ám egy gravitációs
vonzás lerántja a röppályájáról és becsapódik. Mire ezt
észreveszik, csak hónapok maradnak hátra, és magát a testet nem
tudják elpusztítani, de mentik, akit csak lehet, ezért hegységek
mélyén óvóhelyeket alakítanak ki és bezsúfolják azokat, akik
az emberiség szempontjából „hasznosak”. A történet ott
kezdődik majd, hogy a nukleáris tél a végéhez közeledik, és
egy hegy mélyén lévő kolónia depressziós túlélői
visszatérnek a felszínre, hogy visszahódítsák, újjáépítsék
azt, ám azzal nem számolnak, hogy más kolóniák túlélői nem
ugyanazt az eszmét vallják… Nem beszélve a föld alatti
bezártság során kialakult személyiségtorzulásokkal, és
különféle járványokkal …
Az ISS-ről, Exobolygókról, meteorbecsapódásokról mind mind
található háttér információ a wikipédián, de ott borzalmasan
hosszúak a cikkek, akit bővebben érdekel a téma, ott utána
nézhet.
Végszóként még annyit, hogy mint látható, az űrkutatás nem
csak arról szól, hogy figyeljük az égen zajló csodaszép
dolgokat. Sokkal emberközelibb ez az egész, és ha valaki követi
ezeket az eseményeket, érdekes dolgokkal szembesülhet.
És reméljük, hogy a Curiosity sikeresen landol, hogy új fejezetet
nyisson az emberiség történelmében …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése